1. Fejezet 2. Rész

Miután feladtam a cicababás filmet felmentem pár közösségi oldalra, de minek. Soha semmi új vagyis soha semmi olyan nincs fent ami engem érdekelne. A mai nap után szórakozni akartam egy kicsit ezért felmentem ismeretlenek.hu-ra. Kiválasztottam hogy mindegy kivel beszélek és hogy lány vagyok. Az első emberre akit beadott ráírtam.

Szia.^^

Szia.

Csak egy szia semmi smiley ez felháborított.

Szerinted miért van az hogy a kövér lányoknak nincs életük? :((

Nem tudom talán mert nem mindenkinek ugyan az a világnézete vagy mi, de én nem ítélem el a kövér lányokat ellenben az osztálytársaim. Ők igen. Ma is egy lányt Hope-ot a tanár azért cseszte le mert az egyik haverom beszólt neki ő meg hozzá vágta a szendvicsét xD nagyon vicces volt főleg hogy fejbe vágta :DD

Jó hír: Eltalálta.

Rossz hír: Az egyik iskolatársammal chatelek. Aki nem mellesleg a focicsapatban is játszik.

Jól tette Hope. Úgy kell neki.

Haha. :D Így van.

Amint ezt leírta kiléptem a beszélgetésből. Hülye cselekedet, de meg kellett tennem. Tudom hogy soha többé nem fogok vele beszélgetni kivéve ha meg nem keres ami kizárt. Lehajtottam a laptop tetejét és lementem a földszintre. Reméltem találok egy értelmes embert valahol akivel beszélhetek de csak az öcsém volt ott. Értelmes embernek nem mondanám ezért inkább felhívtam a nagyszájú ám de érdekes és kedves barátnőmet. Helyesbítve az egyetlen barátnőmet Jessicát.
-Szia Jess.-köszöntem.
-Sziaa Hope.-kiáltott. 
-Miért kiabálsz?-nevettem.
-Mert szar volt a napom az iskolába.-mondta idegesen.
Amúgy Jessicával már nem járunk egy suliba. Ő most kezdett valahol az ország másik végén, én pedig itt maradtam hiéna kajának. Szuper.
-Nem csak neked.
-Mesélj!-szólított fel.
Szépen elmeséltem neki a reggeli 10 perc késéstől a Kövér lány a világ ellen tanárnőig mindent. Aztán ő is elmondta az ő kis történetét. És eddig azt hittem hogy az én napom volt szar? Akkor Jessé több volt mint szar. 
-Na jól van Jess majd később beszélünk. Szia-köszöntem el.
-Szia.-köszönt vissza.
Körülbelül 2 órát beszélgettünk a semmiről. A megszokás nagy úr. Vissza ültem a gépemhez amikor bejött az öcsém.
-Hope. Kérdezhetek valamit?-jött be félénken.
Alapból semmi bajom az öcsémmel mert aranyos meg minden és szeretem is, de néha nagyon könnyen ráveszik a hülyeségre.
-Persze. Kérdezz.-mosolyodtam el.
-Láttam pár képet kitéve a nappaliba, de nem mertem megkérdezni anyuékat hogy ki az. Arról a kislányról aki balett ruhában van anyuékkal, mert gondolom az nem te vagy és én sem balettoztam soha. Ki az a kislány Hope?
A kérdése alapból érthető volt, de kijelentése miszerint az biztos hogy nem én vagyok az fájt. Mit is mondjak eléggé szíven ütött a dolog.
-De Tyler az én vagyok. Voltam. Még amikor kicsi voltam olyan kis törpe mint te.-mosolyodtam el bármennyire is fájt.
-De te duci vagy az a kislány meg nem.-mondta értetlenkedve.
Na ez kicsapta a biztosítékot. Az osztálytársamtól és az iskola többi tanulójától már megszoktam, de az öcsémtől nem. 
-De Tyler az én vagyok és menj innen kifelé! MOST!-kiabáltam. 
Eddig nem tudtam mi hiányzik a hétfőmből. Most már teljes az életem, de tényleg.