1. Fejezet 5. Rész

Másnap reggel elvégeztem a reggeli rutinom, de egy picit megcsúsztam a dolgokkal mert későn keltem. Próbáltam elérni a sulibuszt megint nem sikerült. Tiszta olyan érzésem van hogy megint hétfő van. Elkésni ugyan most nem sikerült. Pontosan nyolc órára értem be. Szuper. Miután összevesztem Jessel még szarabbul éreztem magam mivel eddig vele megtudtam beszélni a dolgokat, de most. Igaz elmondhatnám anyánk is, de ő úgy se ért meg szóval tök mindegy. Leültem a helyemre és beledugtam a fülest a fülembe hogy még véletlenül se halljam meg őket. Komolyan én már nagyon unom őket. Jó persze megszokja az ember és elengedi a füle mellett, de azért négy év mégis sok. 
-Szia Hope.-jött oda az iskola dívája gondolom kötözködni.-Hallottam rámásztál Nickre.
Most már tudom ki terjeszti ezt a marhaságot. Ó, hogy én mennyire utálom ezt a ribancot.
-Nem másztam rá senkire.-vetettem rá gyilkos pillantásom.
-Jaj már Hope, Nick menő, te nem, egyértelmű ki mászott kire.
Hirtelen kedvem támadt megpofozni, de vissza fogtam magam. Senkinek nem jó a balhé. Kivéve ha megérdemli. Hirtelen felpattantam a székből és megpofoztam Melanie-t. Nem akartam, de kihozta belőlem és hát így járt. 
-Úristen!-kiáltott.-Te normális vagy?-sipákolt. 
Megbántam amit tettem, de kiprovokálta.

***

Amikor haza értem nem mondtam anyának el semmit. Vagyis én nem.

-Hope, kicsim.-mondta majd kilépett elém karba tett kézzel.-Mit csináltál ma?

-Szia anya-mosolyodtam el.-Semmit.-ráztam meg a fejem.

-Biztos?-húzta össze a szemét.

-Aha.

-Én nem ezt hallottam. Hope. Miért hazudsz? 

-Na jó.-fújtam egyet.-Én nem hazudok csak szépítem az igazságot.-mosolyodtam el.-És amúgy is Melanie megérdemelte.

-Hope!-rivallt rám.

-Jajj anya.-mondtam majd kikerültem és felmentem a szobámba. 

Elővettem a telefonom és fel akartam hívni Jess-t, aztán rájöttem hogy hiába mert úgy se veszi fel. 

Péntek reggel van. Végre ez a nap is eljött. Lassan kijelenthetem hogy egy hete tart a fogyókúrás tevékenységem. Jó, tudom nem nagyon látszik a dolog mert még csak 1 kilótól sikerült megszabadulnom, de lassan célba érek. 
Amikor beértem a suliba fura dolog történt velem. Nem piszkáltak az osztálytársaim. De miért? Nem mintha hiányozna, de ez elég fura. Leültem a helyemre és vártam hogy elkezdődjenek az órák.
Délután amikor indultam haza Melanie várt az iskola kapuba.
-Na milyen érzés volt hogy nem piszkáltak egy teljes napig?-nevetett fel gonoszan.
Hát jó ha ezt akarod, akkor játszunk. Lecsavartam az üdítőm kupakját majd ráöntöttem az egészet.
-Hoppá!-mondtam majd a számhoz emeltem a kezem.-És köszönöm a kérdésed egész jó napom volt.-mosolyodtam el majd elmentem.
Már vártam hogy otthon anya megint mondja hogy miért csinálok ilyen dolgokat, de nem szólt semmit. Végre ez a napom is elment.